DNS
DNS (angolból dezoxiribonukleinsav) tartalmazza az összes örökletes információt, és génekből (kódoló részekből) és szabályozó részekből áll. A DNS minden sejtben eltérő módon fejeződik ki, ami azt jelenti, hogy a sejtek működése eltérő.
A DNS egy megnyúlt molekula, amely négy bázisból (alapelemekből) áll: adenin (A), citozin (C), guanin (G) és timin (T). Mindegyik bázishoz egy cukormolekula kapcsolódik. Együtt nukleotidot alkotnak. A nukleotidok sorrendjét egy szálban szekvenciának nevezzük. A DNS két spirálisan felcsavarodott láncból áll, amelyek mindegyike nagyszámú összekapcsolt nukleotidból áll: a jól ismert kettős hélixből. A természetben úgy tűnik, hogy A mindig T-hez, C pedig G-hez kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy ha egy lánc összetétele ismert, akkor abból könnyen kikövetkeztethető a másik lánc összetétele.
A DNS-molekulában elfoglalt sorrendjük szerint a négy bázis határozza meg, hogy mely fehérjék termelődnek a szervezetben, és így meghatározzák az örökletes tulajdonságokat, például a hajszínt és az örökletes rendellenességeket.
A bázisok sorrendje ezeken a láncokon változhat radioaktív sugárzás és egyes méreganyagok hatására, de esetenként spontán módon is. Egy ilyen mutációval hibákat lehet követni a fehérjék (melyek valójában szervezetünk építőkövei) előállítása során. Ez betegségekhez vezethet. Ha a DNS-elváltozások jelen vannak a nemi sejtekben, akkor örökletes rendellenességeket okozhatnak a gyermekekben.
A baktériumok DNS-ében lévő bázisszekvencia mesterséges megváltoztatásával ezek a baktériumok bizonyos, az ember számára hasznos fehérjéket (például inzulint) termelhetnek. A rekombináns DNS technológia elve ezen alapul.
« Vissza a szószedethez