Bár egyértelmű diagnózist állít fel¹A kérdés az, hogy a diagnózis lehet-e „egyértelmű”. Annemarie Goldstein Jutel új-zélandi szociológus megemlíti ezt a Putting a name to it: Diagnózis a kortárs társadalomban című könyvében egy idézettel: „[John] Mirowsky és [Catharina E.] Ross szociológusok a diagnózisokat az égi csillagképekkel hasonlították össze, olyan csillagokból áll, amelyek valóban jelen vannak, de amelyeket felismerhető mintákká alakítunk, amelyeknek jelentést tulajdonítunk. Az a folyamat, amellyel a tünetekből betegségeket építünk fel, betekintést enged abba, hogyan gondolkodunk az előttünk álló dolgokról: a működésképtelenségről és az egyéb dolgokról. A kollektív kulturális pozíció meghatározza, hogy mely tüneteket fogjuk látni, melyeket semmisítünk meg, mint jelentékteleneket, és melyek adnak értelmet annak, ami ott van.” ^[8] csak akkor fontos, ha a beteg élete/egészsége függ tőle²Ezt „túldiagnózisnak” nevezik; helyes diagnózist állítanak fel, de az irreleváns, mert a kezelés a) nem elérhető, b) nem szükséges, vagy c) nem kívánatos. A túldiagnózis azért jelent problémát, mert az embereket szükségtelenül betegekké változtatják – ami szükségtelen ellátáshoz, szükségtelen költségekhez és kezelésekhez vezet, amelyek károkat okozhatnak.^{[7, 8, 19]} A túldiagnózis összefügg a medikalizációval, de nem ugyanaz; Elméletileg a medikalizáció hozzájárulhat az új betegek jobb kezeléséhez, de kérdés, hogy a lehetséges előnyök felülmúlják-e az egyéni szenvedést, iatrogén hatású kárt vagy társadalmi kirekesztést, ami szintén ebből eredhet.^{[6] 3}Ez nem jelenti azt, hogy a panaszokkal küzdő interszex embereknek ne lenne okuk megvizsgálni a beteget, és szükség esetén diagnózist felállítani. Ez azt jelenti, hogy a panaszoknak és a megfelelő diagnózisnak fizikailag azonosíthatónak kell lennie (ez például a szív, vesék, mellékvesék, csontváz stb. nem megfelelő működésére vonatkozik), és el kell különülnie a sokakat érintő társadalmi konstrukcióktól. szindróma úgy tűnik, hogy. ⁴Vannak kivételek, például a terhesség és a nemet megerősítő kezelések erre transgenders – valójában a „diagnózist” ott már maga az ember állítja fel. A diagnózisról gender mondja Judith Butler: „Azt lehet mondani, és ki kell mondani, hogy a diagnózis utat mutat a szenvedéstől való megszabaduláshoz; és lehetséges és szükséges azt mondani, hogy a diagnózis éppen azt a szenvedést fokozza, amely enyhítésre szorul. A jelenlegi és mélyen gyökerező társadalmi viszonyok között, amelyben genderA szabványokat továbbra is konvencionális módon fogalmazzák meg, és a normától való eltéréseket gyanúsnak tekintik, az autonómia paradoxon marad. ^[4]". Ez igaz, tekintettel Butler nézetére gender és gender, a nemre is., megpróbálni egészségügyi dolgozók hogy minden interszexuális személy számára megtalálja a (genetikai) diagnózist^{[1, 3, 13]}.

Fontos a drogteszthez

Ennek oka, mondja az amerikai kognitív nyelvész és filozófus George Lakoff, nem feltétlenül tisztán orvosi. Ahhoz, hogy egy gyógyszert el lehessen adni, véletlenszerű, placebo-kontrollos vizsgálatokkal tesztelték biztonságosságát és hatékonyságát. ⁵Az Egyesült Államokban 1938 óta volt érvényben a gyógyszerek biztonságosságát biztosító törvény, de az ellenőrzés jelenlegi formáját csak 1962-ben vezették be, miután a William Merrell Company kétmillió tablettát osztott ki a nem jóváhagyott Kevadonból „kutatásra”.^[10] A Kevadont, amelyet talidomid generikus néven, illetve a Benelux államokban Softenon márkanéven is ismernek, terhességi hányás és álmatlanság elleni gyógyszerként írták fel, de súlyosan deformálódtak a végtagok és más, gyakran végzetes egészségügyi problémákhoz vezetett a csecsemőknél. Hollandiában 1963-ban állították fel a Gyógyszerértékelő Testületet (MEB).^[12] Ez megköveteli, hogy mind a betegséget, mind a betegségben szenvedőket pontosan meg lehessen különböztetni más betegségektől és más betegségben szenvedőktől. A megfelelő, szinte „minősített” diagnózissal rendelkező tesztalanyok nélkül a vizsgálatok nem valósulhatnak meg.⁶A nemi nyilvántartás megváltoztatását egyszerűsítő jogszabályokról szóló vitában is visszatérő kérdés, hogy „ha a nem regisztrációja más jelentést kap, [...] a „gender” kategória már nem használható az adatbázisokból. a betegségmegjelenés, a betegségek prevalenciája és a farmakológia nem-specifikus jellemzőinek kutatására”.^[11]. Ha eltekintünk attól a kérdéstől, hogy vajon a kormány feladata-e valakinek a nemének nyomon követése, a statisztikai „szennyezés” gyakorlatilag elhalványul a minden tanulmányra jellemző bizonytalanság és torzítás előtt. Legalábbis az elmúlt közel 40 évben így volt, azóta transgenderAz 1985-ös törvény, amely lehetővé tette a nemek nyilvántartásának módosítását, nem bizonyult problémának. A lehető legnagyobb vizsgálati populáció eléréséhez szükséges diagnózis mellett a klinikai kezelés végrehajtása is a kezelési protokollok bevezetésével és az egészségügyi ellátás racionalizálásával.⁷ O.a. Az egészségügyi piaci erők ösztönzése érdekében Hollandiában diagnózisra van szükség ahhoz, hogy a kezelést megtérítsék. 2005 óta a kezelés költségeit az úgynevezett Diagnosis Treatment Combination (DBC) segítségével számítják ki. Ezt a rendszert később kiigazították, és felvették a DBC nevet transparency (DOT) bevezetése.^[17] 2012 óta a diagnózis és az összes kapcsolódó ellátás kombinációját (DBC) egészségügyi terméknek nevezik. A diagnózis tehát bürokratikus irányítási eszközzé vált.^[12]

Fontos a számlázáshoz

Amit Lakoff a kísérletekről állít, az általánosságban az orvostudományi kutatások egy fontos részére és az orvosi kezelések költségtérítésére is vonatkozik. A helyes diagnózis itt is bürokratikus irányítási eszközzé vált; diagnózis nélkül nem lesz pénz.

Az amerikai orvostörténész szerint Károly Rosenberg így a betegség „stabil entitássá vált, amelyre a személyek testén kívül is gondolhatunk (és lesz is), és amely konkrét fogalmakkal magyarázható. okozati mechanizmusok a szenvedő szervezetben”. Egyszerűbben fogalmazva, a betegség olyan dolog, amely az emberi testből ered, de ettől a testtől különálló dolognak tekinthető. Ez megszünteti a személyes történetet; az élmény „géppel olvashatóvá” válik – ugyanakkor ezt a tapasztalatot az orvosi tudás formálja.^[17]

Fontos a társadalom számára

Hozzátehető, hogy a betegség néha nem a betegnek kinevezett személyben, hanem a társadalomban jelentkezik. Nem létező, de egészségügyi szakemberek által kezelt betegségek, például drapetománia⁸A drapetomania az a feltételezett betegség, amely miatt a rabszolgák elmenekültek a rabszolgatulajdonosok elől., a gyermekkori maszturbációs zavar, a hüvelyi orgazmus hiánya és a homoszexualitás a társadalom nemi előítéletein alapultak, nemiség, és a verseny.^[20]

Gyakrabban, gyorsabban és könnyebben nyilvánítanak betegnek

Az a tény, hogy az orvosok nagymértékben függenek a diagnózistól, erősen hozzájárult az interszexuális nemiség medikalizálásához és túldiagnosztizálásához. A (testi) betegség fogalmának egyre általánosabb meghatározása is^[18] valamint a diagnózis egyre korábbi felállításának képessége hozzájárul a túldiagnózishoz^[16]. Az egyre szélesebb körű meghatározása annak, amit a lelki feltétel ⁹„A mentális zavar olyan szindróma, amelyet a klinikai jelentős zavar egy személyben megismerés, érzelemszabályozás, vagy olyan viselkedés, amely a mentális működés hátterében álló pszichológiai, biológiai vagy fejlődési folyamatok diszfunkcióját tükrözi. A mentális zavarok általában jelentős problémákkal vagy korlátokkal társulnak a társadalmi, foglalkozási vagy más fontos tevékenységekben. A mindennapi stresszhelyzetre vagy veszteségre – például egy szeretett személy halálára – adott elvárt vagy kulturálisan jóváhagyott válasz nem mentális zavar. A társadalmi deviancia (pl. politikai, vallási vagy szexuális) és konfliktusok, amelyek elsősorban az egyén és a társadalom között léteznek, nem mentális zavarok, kivéve, ha az eltérés vagy konfliktus az egyén működési zavarából ered, a fent leírtak szerint.” ^[2], mentális zavarok túldiagnosztizálásához vezet^[21]. A túldiagnózis kimutathatóan károsíthatja a gyermekeket^[7]. Mindez egyéni szenvedéshez, iatrogén károsodáshoz és társadalmi kirekesztéshez vezethet^[8]. Pontosan úgy, ahogy az interszex embereknél is látható (lásd még a 234. lábjegyzetet a 75. oldalon)¹⁰234. lábjegyzet – ch 6565: Az interszex önmagában nem okoz pszichés problémákat.Tévhit, hogy az interszex pszichológiai problémákhoz vezet.: (nyilvánosan nem hozzáférhető) értekezésében 1952-ből Pénz János 184 fős csoport alapján „A kétes eseteket figyelmen kívül hagyva is […] 8% kiemelkedően alacsony előfordulása pszichopatológia egy olyan csoportban, amely annyira ki van téve a paradoxonban élés feszültségeinek és problémáinak. 1 egyénből csak egynél jelentkeztek olyan pszichotikus tünetek, amelyek az ambiszexuális konfliktusnak tulajdoníthatók.” [180. o.] A 197. oldalon található lábjegyzetben Money jelzi, hogy nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy a dolgozatban leírt 188 eset „pszichológiai kiigazítása” túlságosan pozitív képet festhet a „hermafroditákról” általában; Money szerint ennek az ellenkezője igaz: „Az a tény, hogy a minta valószínűleg a legdrámaibb és legfurcsább anatómiai és pszichológiai kétértelműségek javára torzul, valójában kedvez az ebben a fejezetben bemutatott következtetéseknek.”^[14] Money Joan és John Hampsonnal együtt ugyanezt a meglepetést fejezte ki 1957-ben egy publikált cikkben.^[15]. Alig két évvel később számos kanadai orvos zavaros „matematikai bizonyítékokra” támaszkodva azt írta, hogy Money és Hampsonéknak nem lehetett igaza, mert 17(!) interszex ember közül mindössze négy pszichiátriai betegségtől mentes személyt találtak.^[5] – olyan betegségek, amelyeket név szerint nem említenek, és amelyek a mai ismeretek alapján úgy tűnik, hogy összefüggésben vannak a szerzők véleményével gender majd interszexszel. Mert ez nem szerepel az elképzeléseikben gender Cappon és társai tévesen látták pszichiátriai problémának azt a sok dolgot, amelyen meglepődtek. De a tendencia beindult: nyilvánvalóan mostantól az interszexhez pszichiátriai problémák is társulnak. A DSD-LIFE vizsgálatban a DSD-ben szenvedő egyének 54,2%-ánál jelentettek pszichiátriai rendellenességeket (szemben a kontrollcsoport 10,6%-ával), és a kísérletek öngyilkosság a DSD-s betegek 6,8%-ánál (szemben a kontrollcsoport 1,8%-ával) ^[9].

.